Kik azok a Fénytanácsadók?

A LED-ek világa fantasztikus. Végigkísértük, hogy hogyan lett a kezdeti piros és zöld színű, fakó fényű fényforrásból a hagyományos izzók tökéletes kiváltó terméke és ezen túlmutatva az autóipar, a közlekedés vagy akár a tudomány meghatározó és korunk egyik leginnovatívabb szereplője.
A rohamos fejlődés eredményeképpen a LED-es termékek egyre inkább hozzáférhetőek az átlagos háztartások számára is anélkül, hogy bármiféle kompromisszumra kényszerítenék a használókat.
Felhasználóként és vásárlóként azt tapasztaltuk, hogy ezek a fényforrások megmaradtak egy szűkebb réteg kiváltságaként, hiszen már a vásárláshoz is nagyfokú hozzáértést követeltek meg az egyes (szak)üzletek. Ennek köszönhetően csak azok élvezhették a termékek által nyújtott előnyöket, akik maguk is szakmabeliek voltak, vagy meg tudtak bízni egy hozzáértő embert a megvalósítással.
Mi azt szeretnénk elérni, hogy minél több ember megismerje ezeket a termékeket és minél több emberhez eljuthassanak, akik teljes megelégedettséggel használják azokat annak ellenére is, hogy nem rendelkeznek speciális háttértudással. Beszélgetést kezdeményezünk az érdeklődőkkel, ahol meg szeretnénk ismerni az elképzeléseiket, elvárásaikat és mindig az adott helyzetnek és személynek legmegfelelőbb megoldást kívánjuk nyújtani.
2015-ben ebből a megfontolásból létrehoztuk a LED-es világítástechnikára specializálódott vállalkozásunkat, amely két fő elemből áll: egy webes áruházból és egy „hagyományos” üzletből. A webes áruházunkban a termékek megjelenítésén felül igyekszünk minél több információt szolgáltatni ahhoz, hogy a vásárlóink megalapozott döntést tudjanak hozni egy termék kiválasztása során. A „hagyományos” üzletünkben pedig bemutatóteremként megtekinthetőek és ki is próbálhatóak az egyes termékek, megoldások, lehetőségek így segítve a választást. Mindezek mellett telefonon, e-mailben, illetve az üzletben személyesen szakértő kollégáink segítenek a megfelelő termékek kiválasztásában.

fenytanacsadok_logo-footer

A Fénytanácsadók tulajdonosa és üzemeltetője:
Gallium Light Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Adószám: 25125148-2-43
Bankszámlaszám:
10400085-50526770-85741003
Cégjegyzékszám: 01-09-201234

KAPCSOLAT

  • 1054 Budapest, Alkotmány utca 31.
  • +36 (30) 358 4848
  • kapcsolat@fenytanacsadok.hu

Üzletünk és bemutatótermünk elérhetősége:
1054 Budapest, Alkotmány utca 31.

NYITVA TARTÁS:

Hétfő: 9-19 óráig
Kedd: 9-19 óráig
Szerda: 9-19 óráig
Csütörtök: 9-19 óráig
Péntek: Zárva
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva

A fentieken kívüli időszakban: előzetes egyeztetéssel
Ebédszünet: 12:00 és 12:30 között (ha várhatóan ebben az időben érkezne hozzánk, kérem, jelezze felénk!)

Vörös Szilvia
Alapító

  • Szilvia felel a pénzügyi fegyelemért a vállalkozásunkban és ő biztosítja a női szemléletet és álláspontot a termékek kiválasztása és bemutatása során.
    „A LED-es termékek értékesítésében hiányoznak a női szempontok és a nőknek szóló ajánlatok. Ezen változtatni kell!”

Antoni József
Alapító

  • József több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik villamossági, világítástechnikai és biztonságtechnikai területen, ezért ő biztosítja azt a szakmai alapot, amire bármely kérdés megoldása során támaszkodhatunk.
    „A LED-ek folyamatos fejlődése által, a 40 év tapasztalat ellenére is mindig lehetséges újat tanulni.”

Antoni Richárd
Ügyvezető – Alapító

  • Richárd felelős az üzletmenet folytonosságáért, a termékpaletta összeállításáért, valamint a minél magasabb színvonalú ügyfél/partnerkiszolgálásért.
    „Azon dolgozunk, hogy az ebben a szektorban megszokottól eltérően személyes, érthető és előzékeny szolgáltatást nyújtsunk. Az üzletben velem ritkán lehet majd találkozni, de bármely észrevételt, panaszt, megjegyzést szívesen fogadok az eszrevetel@fenytanacsadok.hu e-mail címre, amelyet csak én láthatok.”