A MORTA család tagjai esetében a Kanlux üveget használ a lámpatestek anyagának. A különböző színű üvegek a fény hatására ragyogni kezdenek és színekkel töltik meg a lámpatestet. A MORTA lámpatestek elérhetőek négyzetes és kör alakú változatban, valamint lecsapott szélű négyzetes, illetve dupla kiemelkedésű változatban is.
A besüllyeszthető spot lámpatestek azért olyan közkedveltek, mert kialakításuknak köszönhetően bármely felületbe (fa, tégla, gipszkarton) beilleszthetőek és az elérhető színválaszték által könnyedén a helyiséghez igazíthatóak. A színek segítségével a lámpatestek a felületbe olvadhatnak vagy akár ki is tűnhetnek abból, de egyaránt elérhető velük fiatalos, konzervatív és elegáns hatás is.
A csomagolás tartalmaz egy Gx5.3-as foglalatot is, amellyel a lámpatest azonnal csatlakoztatható 12V-os hálózatba, tudni kell azonban, hogy kiegészítő foglalat vásárlásával más foglalatú spot fényforrásal is használható – például a népszerű GU10-es foglalatú fényforrásokkal.
Akármelyik foglalattípust is választjuk, a lámpatestben használhatunk hagyományos és LED-es fényforrást is. A LED-es fényforrások jelentősen kisebb energiafogyasztásúak, kevesebb hőt termelnek és rendkívül sokféle típus közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet: választhatunk különböző színű vagy színhőmérsékletű (hideg-, semleges-, melegfehér), fényerejű, üvegű, világítási szögű és akár fényerőszabályozható (dimmelhető) fényforrásokat is.
Kanlux MORTA CT-DSL50 négyzet alakú, üveg spot lámpatest, több színben
2.500 Ft
sku: 5905339185105, 5905339185112, 5905339185129
Raktárkészlet: 3 db készleten
gyors nézet
Kanlux MORTA CT-DSL50-B besüllyesztett, beltéri, négyzet alakú (1 tagból álló), lecsapott szélű üveg spot lámpatest, Gx5.3 foglalattal
További információ
Súly | 178 g |
---|---|
Termék színe | Ezüst, Fekete, Kék |
Foglalat típusa | Gx5.3 |
foglalatok száma (db) | 1 |
feszültség | 12 |
méret | Oldalhossz: 90×90 mm, kiemelkedés a falfelületből: 10 mm, furatátmérő: 65-70 mm |
teljesítmény (W) | 50 |
fényáram (lumen) | Süllyesztett |
mozgatható lámpatest | Nem |
fényforrást tartalmaz | Nem |
fényforrás cserélhető | Igen |
kapcsolóval ellátott | Nem |
lámpatest világítási iránya | Felszereléstől függ |
védettség (IP) | 20 |
áramütés elleni védelmi osztály | 3 |
egységár egysége | A megadott egységár 1 darab termékre vonatkozik |
Gyártó | Kanlux |
család | MORTA |
kategóira | Lakossági lámpatestek |

Értékelés